Bajmok és Mórágy testvértelepülési kapcsolata

  
 
   
A szerbiai Bajmokkal 2009 óta a hagyományőrző néptáncegyüttesek, találkozók szervezésével tartjuk a kapcsolatot, Az eltelt évek alatt a két település és azok lakói egyre közelebb kerültek egymáshoz, mély barátságok szövődtek. 2015 október 19-én testületi határozattal, majd 2016 február 17-én testvér települési szerződéssel erősítette meg a kapcsolatot a két település vezetősége.
    
    

Bajmok Szerbiában, a Vajdaság Autonóm Tartomány Észak-bácskai körzetében, Szabadka község területén található. Magyarország határától 9 km-re délre, Szabadkától 23 km-re délnyugatra, Zombortól 33 km, Topolyától 29 km, Újvidéktől101 km távolságban.


Ma Bajmoknak 9000 lakosa van és ezzel a Vajdaságban a legnagyobb helyi közösségek közé tartozik. Jelentős a kisipar, a kisgazdaság és a fejlődésben lévő kereskedelem.


Bajmok és Bácsalmás között 1993-ban nyitották meg a határátkelőt, ami 24 órás nyitva tartása újabb távlatokat nyit a város ütemesebb fejlődésére.


Bajmok és Bácsalmás 2005. január 16.-án Bácsalmáson Partnertelepülési megállapodást írt alá a két település, melyet Bajmokon 2005, február 17-én erősítettek meg.

   
Kronológia:

2013.08.10. - Bajmoki színjátszók Mórágyon
2014.08.09. - Bajmoki küldöttség Mórágyon
2015.08.01. - Bajmoki vendégek Mórágyon
2015.10.19. - Mórágyi képviselő-testület látogatása Bajmokon
2015.11.18. - Bajmoki képviselő-testület látogatása Mórágyon
2016.02.17. - Testvértelepülési szerződés aláírása Bajmok
2016.08.05. - Bajmoki delegáció a Mórágyi Gránit Fesztiválon

     
     
« oldal elejére

   
   

Fél és Mórágy testvér települési kapcsolata

   
 
    
Kép: A mórágyi temetőben, a ki és betelepített emlékére készült emlékhelyen készült.
    
Tomasov magyar nevén Fél Község, Pozsonytól 18 kilométerre, a Kis-Duna jobb partján fekvő Felvidéki település.

Nevezetességei:


Szent Miklósnak szentelt római katolikus temploma középkori eredetű, melyet a 17. században teljesen átépítettek. Egykori erőd jellegére a lőrésnyílások utalnak.


A temetőben álló Szent Kereszt kápolna a 19. században épült, 1965-ben leégett, de helyreállították.


Majorháza nevű részén áll a Jeszenák család 18. század végén épült kétszintes, barokk-klasszicista kastélya szép parkkal.


A Csenkey-kúria a 19. század első felében épült.


A faluban ma is látható az Erzsébet királyné emlékére telepített park.


A Kis-Duna vadregényes partján ligeterdők zöldellnek.


Mórágy községgel 2013-ban kötöttek testvér települési szerződést. Az esemény tiszteletére két platánfát ültettek el a temetőkertben.

Az 1947-49-es csehszlovák- magyar lakosságcsere idején 41 család érkezett Fél Községből Mórágyra. A szülő földel való kapcsolat már 1998-ban kezdődött civil szerveződéssel. Azzal a céllal, hogy figyelmet irányítunk a közös múltunkra, megerősítjük a magyar identitás megőrzésének az igényét, a több nemzetiség együttélésének a kultúráját, az összetartozás szükségességét
A képviselő testületek írásbeli megállapodása 2012 augusztus 29-én, a testvér települési szerződés aláírása 2013. 03.25- én valósult meg. A kapcsolattartás évente 2-3 alkalommal történik, kulturális, sport, a mórágyi általános iskola, a féli magyar alapiskola nevelői, tanulói és civil szervezetek bevonásával.

Kronológia:

 

2012.08.29. - Szándék nyilatkozat aláírása, kapcsolatfelvétel a két település között
2012.10.26-27. - Ki és betelepítettek Emlékművének avatása Mórágyon, a Féli delegáció fogadása
2013.03.23-25. - Mórágyi küldöttség Félben. Testvér települési szerződés aláírása
2013.08.10-11. - Mórágyi falunap, Féli vendégek fogadása
2013.08.31. - Mórágyi delegáció a Féli falunapon
2014.06.09. - Mórágy focipálya öltöző avató
2014.08.09-10. - Mórágyi Gránit Fesztivál, Féli vendégek fogadása
2015.03.17. - Látogatás Félbe a megválasztott új képviselő testület ünnepi testületi ülésére, a testvér települést kezdeményező Szalai József volt Féli polgármester búcsúztatójára.
2015.04.28. - Az új Féli képviselőtestület Mórágyon
2015.07.31-08.02. - Mórágyi Gránit Fesztivál, Féli vendégek fogadása
2015.09.04-06. - Mórágyi delegáció a Féli falunapon
2015.09.25. - Mórágyi tantestület látogatása Félben
2016.02.11. - Glöckner Henrik díszpolgárrá avatása Félben
2016.05.16. - Felvidékkről elszármazottak találkozója Bonyhádon
2016.07.1-2. - Mórágyi delegáció a Féli Falunapon. Hat mórágyi általános iskolás gyermek egy hetes táboroztatása a Csemadok szervezésében Fél községben
2016.08.01. - Mórágy Község Önkormányzatának dolgozói látogatása, tapasztalatcsere, Félben
2016.08.05-7. - Mórágyi Gránit Fesztivál, Féli vendégek fogadása
2016.08.22. - Féli tantestület látogatása Mórágyi Általános iskolában

    
     

    
     
     
   

 
    

 
 
Testvértelepülések
 

    
KÖZSÉGÜNK
ÖNKORMÁNYZAT
INTÉZMÉNYEK
KULTÚRA
SPORT